header
Tisztelt Látogató!
 

A Bajor Gizi Színészmúzeum földszinti kiállításai 2010-ben megújultak. Az átalakítás során megszűntek a földszinti emlékszobák, helyükön a magyar színháztörténet izgalmas időszakait, kiemelt társulatait, színészeit és tervezőit bemutató időszaki kiállításokat rendezünk. Az átszervezés azért volt szükséges, mivel minden kortárs múzeum feladata a lenyűgöző személyes tárgyak, dokumentumok bemutatásán túl, hogy változatos – a tágabb közönség érdeklődésére is méltán számot tartó – időszaki tárlatokat, programokat kínáljon. A villa falai, még ha ősfás kertje fővárosi viszonylatban hatalmasnak is hat, kijelölik a kiállítások tereit. Elengedhetetlenné vált így a neobarokk Múzeumban az emelet és a földszint termeit is uraló állandó kiállítások újragondolása, az időszaki terek kibővítése.

A négy – magyar színházművészetben – kiemelkedő jelentőségű színésznő emlékszobája, mely 2002-től 2009-ig várta az érdeklődő látogatókat, az egykori Bajor villában nem, de a technika segítségével számítógépen mégis újra és újra bejárható, sőt a megelevenedő tárgyak sokat és a készítők reményei szerint érdekesen, mesélnek emberi és művészi sorsokról – e katalógus kéziratainak, plakátjainak, kritikáinak, hangfelvételeinek és mozgóképeinek segítéségével.

Bármely más művészetnél jobban igaz a színházra, hogy a jelen művészete. Itt és most, színész és néző együttlélegzése teremti meg. A Bajor Gizi Színészmúzeum számos európai– angol, finn, francia –  múzeumhoz hasonlóan, ám Magyarországon egyedülálló intézményként mégis a múlttá vált értékes színházi jelen kiemelkedő eseményeit, személyiségeit törekszik dokumentálni, bemutatni a jövő számára, hidat alkotva ezzel a természete szerint múlékony színház múltja, jelene és jövője között. 

A Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítási anyaga közel kétszáz év magyar színjátszásának meghatározó szereplőit és fordulatait öleli fel, az 1820-as évek vándorszínészetétől napjainkig. Ahhoz, hogy a Múzeum valóban híd legyen a színházművészet számára, mely jelenét múltjával és jövőjével köti össze, a lenyűgöző bőségű források közül azokat a tárgyakat, dokumentumokat mutatja be, melyek összefüggéseik révén élettörténeteket, (színházi) világokat tárnak fel.

Jelentősen meghatározza a neobarokk, XX: század eleji villa, Bajor Gizi egykori otthona, és a hozzá tartozó hatalmas parkos kert sajátos atmoszférája a Múzeum egyedi hangulatát. A városból kiemelkedő és mégis abba szervesen illeszkedő épület egyként lehetővé teszi az elmélyült tájékozódást és a felszabadult kikapcsolódást.

Országos jelentőségű eseményként Gobbi Hilda kezdeményezésére 1952. február 12.-én, Bajor Gizi halálának első évfordulóján megnyílt a Múzeum Bajor Gizi és férje, Germán Tibor egykori villájában. A Bajor Gizi hagyatékából és emlékszobájából kifejlődő Múzeumba az alapító a névadó mellé Jászai Marit és Márkus Emíliát emelte ki a magyar színháztörténetből, saját emlékszobákkal. Gobbi Hilda 1990-ben kapott emlékszobát. A Múzeum szakmai felügyeletét és kezelését 1953 óta az (1952. november 2.-án megalakult) Országos Színháztörténeti Múzeum látja el, mely 1991-ben került a fenntartó minisztériumban a közgyűjtemények közé, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) néven.

Tartalmas szórakozást kívánunk!

A Bajor Gizi Színészmúzeum  aktuális kiállításairól és programramjairól az ezen a linken olvashat: www.oszmi.hu

Belépés a virtuális katalógusba itt!

 
content_bottom
footer